Nemet mindennapok

Nemet mindennapok

Giger

2016. április 27. - Irbisz

 p1270232.JPG

Az elhatározást tett követte, a Hamburg-2-ben említett Giger kiállításra meg akkor, fenruarban sort sort kerítettem. Ugyan 3 éjszakám volt Hamburgban, de hétfőn este 8-kor értem a szállóba, így ez értelemszerűen kiesett a lehetőségek közül (nemcsak azért mert eleve csak 19:00-ig volt nyitva, hanem azért is, mert hétfő szünnap).

Kedden fáradt voltam, így a szerda lett a kiszemelt nap. Kicsit gondolkoztam, menjek-e direktben a melóhelyről, hisz a Berliner Tor, ahonnan alig 15 perc séta volt, útba esett, de a laptoptáskám tele volt, úgy döntöttem kétszer 15-20 perc gyaloglás nem hiányzik ezzel a  teherrel.

Igy aztán lepakoltam a hotelbe, és onnan gyalog mentem a kiállítás helyszínéül szolgáló egykori iparcsarnokhoz, amely múltjából adódóan a "Művészetek Gyára/Műhelye" nevet viseli:( http://www.fabrikderkuenste.de/willkommen.html ). Szépen felújították a helységet, kívül-belül látszik a renoválás.

Az út tömegközlekedve is lett volna kb. annyi idő a kétszeri átszállás és várakozások miatt mint gyalog, így a gyalogutat választottam. A főbb utakat elhagyva olyan kihaltság lett, hogy du. 1/2 5 körül majdnem féltem már, még jó hogy világos volt :). Persze visszafelé sötétben sem volt semmi baj, de ha nő lennék akkor inkább buszoztam volna.

 Este 5-felé értem oda, nem volt nagy tömeg (söt, csak par ember lezengett ott), amikor eljöttem kb. 1,5 óra múlva, akkor is annyian voltak csak, gndolom hétvégén azért többen vannak. 

p1270226.JPG

p1270260.JPG

p1270289.JPG

A képek, nos volt amit néztem 2-3 percig, de olyan nem igen akadt, amit otthon a falra kiakasztanék, ezek közül az egyik  a fenti, "Li" című kép esett eleg közel... Az ismertséget az Alien filmek szörnyeinek tervezésével, és ezzel Oscar-dijat is kiérdemlő Giger képei egy sötét, kissé szürreális jövőt idéztek meg. Az ember-gép szimbiózis állandóan megjelenített, talán kábítószervíziós állapotban megszületett alkotásairól leginkább a Warhammer 40 000 világa jutott eszembe, az Adeptus Mechanikus kiborgjait, illetve  a Káosz mutálódott kreatúráit képzeltem így el, a sok erotomechanikus kép miatt tán Slaanesh valamely világát. Mondanivalojukat -ha van- nem nagyon ertem, a belemagyarazasok meg kevesse erdekelnek.

p1270269.jpg

p1270284.JPG

Talan jobb is hogy nem lelem ertelmet :)

p1270288.JPG

Ez az illetö is nagyon töpreng :)

p1270262.JPG

p1270267.JPG

p1270225.JPG

p1270227.JPG

Egy kirakhato kep :)

p1270238.JPG

p1270254.JPG

 

Tán az egyedüli mű, amit a lakásban is kitennék, a "Nubian Quuen" c. bronzszobor volt (érdekes, 2015-szerepelt rajta dátumként, miközben Giger 2014-ben halt meg), de ez is hatareset, nem az a klasszikus szepseg:

p1270273.JPG

p1270278.JPG

p1270277.JPG

p1270274.JPG

 Képei:

https://www.google.de/search?q=giger&espv=2&biw=1366&bih=667&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjD4cv_34nLAhUijnIKHTx3CpQQ_AUIBigB&dpr=1

Életrajz:

https://hu.wikipedia.org/wiki/H._R._Giger

A bejegyzés trackback címe:

https://nemetmindennapok.blog.hu/api/trackback/id/tr138407810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.06.25. 13:21:40

Nem rossz.
Pali találta ki az Alien figuráját a Nyolcadik utas a benzinkutasban ?

Én a hyper realisztikus festészetet imádom, egyszer voltam egy kiállításon New Yorki kirakatok voltak lefestve, csak nagyon közelről lehetett csak észre venni hogy nem fotó.

www.thisiscolossal.com/2012/01/hyper-realistic-paintings-by-steve-mills/

Irbisz 2016.06.27. 22:09:45

@szociál:
Lenyegeben igen:
"Giger's style and thematic execution were influential. He was part of the special effects team that won an Academy Award for Best Achievement in Visual Effects for their design work on the film Alien.[3][4] His design for the Alien was inspired by his painting Necronom IV and earned him an Oscar in 1980. "

Van ennek a stilusnak megfelelö par franchise kavehaza is, szoval azert igyekezett ö is apropenzre valtani a sikereit :)
Na mindegy, ha extrem is, nekem tetszett, jobban mint sok felkapott müvesz akiknek dollarmilliokat adnak kutyaközönseges, barkivel összekeverhetö müveiert.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.06.28. 20:32:27

@Irbisz:

A lényeg hogy eredeti, elkapta ezt a scifi vonalat, biztos sokat hozott azért a konyhára, nem májkrémen tengődik.
;)

Irbisz 2016.06.29. 09:30:14

@szociál:
helyesebb lenne a mult idö hogy nem majkremen tengödött, mar jobbletre szenderült vagy 1,5- 2 eve
süti beállítások módosítása